Filmkészítő szakkör - gyerekeknek

A nagy sikerrel megrendezett nyári filmes tábor után most délutáni és hétvégi filmkészítő szakkört is indítunk az AZTA! Műhelyben. Nagy Katával a stop motion technikába tanulhattok bele a gyerekek.

Filmkészítő szakkör gyerekeknek

6+1 alkalom

Időpontok: hétfő 4:30-6-ig vagy szombat 10-11:30-ig

Létszám: max 8-10 fő

A stop motion egy képkockánként beállított rögzítési eljárás, amelyet mozgóképpé dolgozunk össze. Az alkotás során több művészeti ágban is kipróbálhatják magukat a gyerekek, ami komplex módon fejleszti a kreativitásukat. Először a fantáziájukat mozgatják meg, történeteket találnak ki, és eltervezik, hogyan valósítanák meg azokat vizuálisan. Aztán storyboardot, forgatókönyvet készítenek, megtervezik a hátteret és megfestik. Gyurmából, papírból, legóból , pálcikákból(stb.) elkészítik a sztorijukhoz a figurákat. Az előkészületek után a három fős csoportok elkezdik a kisfilm készítését. Egyikük rendezi és fotózza a jelenetet, két másik társa pedig mozgatja a figurákat. A következő történetnél cserélnek. A folyamat végén mindenkinek lesz saját alkotása . Végül megszerkesztjük, zenét keresünk hozzá, vagy hangot rögzítünk, szinkronizáljuk, feliratokat készítünk, és jöhet a vetítés.

A foglalkozásokat vezeti: Nagy Kata
A Szegedi Tudományegyetemen szerzett bölcsész diplomát, kommunikáció, televízió és rádiószerkesztő szakon. Első színházi társulatát Szegeden alapította 1988-ban. A rendező Cselédek című munkája számos nemzetközi és hazai fesztiválon is díjat kapott. 1995 óta Budapesten filmrendezőként és vágóként dolgozik, számos kisjátéfilm és dokumentumfilm alkotója. Ezzel párhuzamosan gyerekeknek, fiataloknak tart filmes foglalkozásokat.
Jelenleg a Menuhin által megálmodott művészeti-nevelési program a MUS-E művésztanára. Hátrányos helyzetben lévő gyerekeket tanít elfogadásra, kreativitásra a filmezésen keresztül.

 

Részvételi díj: 18.000 Ft

Regisztráció szükséges! Helyfoglalás a részvételi díj befizetésével történik.

Filmkészítő szakkör

gyerekeknek

Hétfő 4:30-6:00

Szombat 10-11:30

© 2018 AZTA! Műhely   |   PROUDLY CREATED WITH WIX.COM

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now